Tegnap elég érzelgős napom volt. Nem is tudom mikor kezdődött. Reggel még nem volt semmi különös, azon kívül, hogy mostanában tisztára elkapott ez a karácsonyi hangulat, főleg így, hogy hó van. Biztos az is hozzátett valamennyit, hogy tök egyedül vagyok egy kivételével minden nap munka után. Aztán tegnap, mikor végeztem a dolgozóban, elindultam a Konzumos buszmegállóba. Álltam egy ideig a buszra várva, majd hirtelen mindenkit egy éles vijjogó hang riasztott meg. A Zsolnay felől egy mentőautó közelített az Árkádhoz. Eléggé szlalomoznia kellett, hogy ki tudja kerülni a buszokat, autókat, azért átjutott a kereszteződésen és hajtott tovább. Ahogy egyre közelebb ért, láttam, hogy egy koraszülött-mentő volt. Valamiért nagyon elkapott a sírhatnék. Mert mi van, ha nem ér oda időben? Vagy bármi más. Máskor is láttam már ilyet, akkor is megfogott a dolog, drukkoltam, hogy időben odaérjenek a helyszínre, aztán a kórházba. A tegnapi más volt. Talán azért, mert a házak között erősebbnek, hangosabbnak hatott a sziréna, így szívbemarkolóbb érzést keltett. Talán ezért. Nem tudom.
Aztán végre megérkezett a busz és elindultam hazafelé. Közben rádiót hallgattam, valami vidám dal szólt. Mindig ablak mellé szoktam ülni, ott a legjobb zenét hallgatni. Olyan nyugodt, melankolikus érzés. Aztán megszólalt Nelly Furtado 'All good things (come to an end)' című száma. Na ott végem volt. Régen nagyon sokszor hallgattam, szerettem. Erre még valami nosztalgikus érzés is elfogott.
Végül Kovács Áron mondott valami szívhezszólót. Már nem emlékszem mi volt, de az is megfogott. Ilyen napom volt tegnap. Már csak Szinetár Dóra 'A szívek melegében' című régi dala kellett volna, és akkor végem. Biztos elbőgtem volna magam a buszon.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése