Rosszabb

Legújabb verzió: én tehetek az egészről. És igaza van.
Tegnap végre kiderült, hogy mi az a hatalmas probléma, ami miatt itt tartunk. Nem akarta elmondani, így telefonba nem. De csak ez van. Rájöttem, hogy teljesen igaza van, majdnem mindenben. De ezért ő is felelős. Mert az, hogy nem vettem észre, hogy baj van, az az én hibám. De az, hogy ő nem szólt róla, hogy baj van, az az övé.
Most ott tartunk, hogy nem tudja, szeret-e. Ehhez az egyetlen megoldás, ha elmegyek hozzá, és akkor ha lát, meg tudja mondani. De nem tudja, hogy akarja-e egyáltalán, hogy menjek. Majd ma megmondja. Ha nem akarja, akkor szinte egyértelmű a válasz. Ha akarja, akkor még lehet remény.
Nagyon szeretem. De ha kilép az életemből, akkor nem tudom mihez kezdjek. El vagyok veszve már így is, ő adott értelmet mindennek. Hozzá kapcsoltam a jövőmet. Nélküle se otthonom, se biztonságom, se jövőm nincs. Ha ő nincs, elveszek. Pedig próbálok erre koncentrálni, próbálom hozzászoktatni magam a gondolathoz, mert ez a valószínűbb. Nem akarok csalódni. Ha mégis azt mondja, hogy próbáljuk meg újra, akkor csak pozitívan csalódhatok. De ha nem, megszakad a szívem. Három és fél éven keresztül miért nem tudott szólni??! Tudom, hogy nem csak mi vagyunk a hibásak. A körülmények. Ha együtt lettünk volna, akkor nem itt tartanánk. Akkor meg tudtuk volna beszélni mindezt. Mert így, hogy amikor végre együtt voltunk egyikünk sem akart ilyenekkel, csak a másikkal foglalkozni, az egész tönkrement.
De ez most az ő döntése. Csak rajta múlik minden. Én pedig várok. Szüntelenül.