A tegnapi nagyon rossz nap volt. Még ma is a hatása alatt vagyok, nem érzem jól magam. Lelkileg. Manó anyuja - mint kiderült - ki akar túrni a fiacskája mellől (akit amúgyis szintén állandóan "ba**ogat"), de még csak nem is mondja meg nekem, csak neki célozgat rá, hogy jobb lenne, ha otthagyna. Mintha amúgy is annyira érdekelné, hogy mi van vele, de a pénze jól jön...
Visszahozott Manó Pécsre. Muszáj volt melegben jönni, mert neki még viszonylag korán haza is kellett érnie, mert hajnalban ment dolgozni. Szóval még meleg volt mikor elindultunk. Féltem, hogy a Lilics nem fogja bírni, de ráöntöttem egy itatónyi vizet, így szerencsére átvészelte az utat. Viszont hoztuk a höcsiket is, akik az akváriumban már nem voltak annyira szerencsések: mire hazaértünk az egyikük sajnos már nem élt, a másik is alig. Szerencsétlenre tettem vizet, hogy lehűtse, meg 1-2 cseppet a szájába is, hogy jusson neki folyadék. Bár közvetlenül nem szabad sokat adni neki, mert a magok miatt felfúvódik a pocija. Aztán el kellett mennünk. Mire visszaértünk már jobban mocorgott, kicsit evett is, de a pocija tényleg felfúvódott. Aztán éjjel még éjfél előtt megnéztem és már nem élt. A pocija már nem volt púpos, de szépen összekuporodott, mint mikor aludt, és így ment el. Sírógörcsöt kaptam, percekig csak bőgtem, aztán kivettem Lilit a ketrecéből és nagyon megölelgettem. Örültem, hogy neki semmi baja.
Harmadrészt meg azért sírtam, mert Manónak megint haza kellett mennie, fogalmam sincs mikor látom újra, mert most megint megváltoztatták a munkarendjét. Még többet kell majd dolgoznia. Ugyanazért a semmi pénzért. Kétségbe vagyok esve, mert nem találok neki itt Pécsen munkát. Rá fog menni a kapcsolatunk előbb vagy utóbb. Már 2 éve megy ez, nem bírjuk már sokáig.
Szóval ennyit a szabadságomról.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése